Több mint 120 éve a sütőiparban
Egy családi történet, amely 1902-ben kezdődött
A Ziegler család sütőipari története 1902-ben indult, amikor az első generáció Temesvárról Budapestre költözött, és saját pékséget alapított. A család az ezt követő évtizedekben Angyalföldön működtette sütőipari vállalkozását, amelyet a történelem során többször is államosítottak.
A családi tudás azonban a nehézségek ellenére sem veszett el. A második generációs Ziegler Tibor 1953-ban, kisiparosként kezdte újra a vállalkozást egy Kodály köröndi lakás konyhájában.
Abban az időben a kenyérgyártás állami privilégiumnak számított, ezért a család a tallérkészítés felé fordult. Ziegler Tibort a karlsbadi édes tallér ihlette, amelyet a cseh fürdővárosban a jellegzetes ízű gyógyvíz mellé fogyasztottak.
Így születtek meg az első Ziegler tallérok.
A lakáskonyhától a világpiacig
A kezdeti kínálatot édes tallérok alkották, majd később megjelentek a pászka hagyományából kialakított sós tallérok is. A termékeket Budapesten, többek között az Andrássy úton lehetett helyben megvásárolni.
1970-ben a harmadik generációt képviselő Ziegler János különvált a családi vállalkozástól, és egy pasaréti garázsban önálló tallérüzemet indított. A gyártás közel két évtizeden keresztül itt folyt, miközben a vállalkozás folyamatosan fejlődött.
1984-ben megtörtént az első tallérexport Ausztriába, amely megnyitotta az utat a nemzetközi piacok felé.
1989-ben a család visszavásárolta az eredeti, háború előtt is a tulajdonában álló angyalföldi gyárat. Az tallérgyártás ezzel visszatért történelmi helyszínére, ahol a vállalkozás új lendületet kapott.
A növekvő termelés miatt a cég 2001-ben Zsámbékra költözött, ahol már a nemzetközi igényeket is kiszolgáló, korszerű gyártás folytatódhatott. Ma a Ziegler család ötödik generációja viszi tovább a vállalkozást, termékeink pedig a világ számos országába eljutnak.
Növekedési mérföldköveink
1902
Családi pékség
1948
Államosítás
1953
Ostyagyártás a Kodály köröndön
1970
Pasaréti üzem
1984
Első export
2010-től
Világpiaci jelenlét
2025
300M tallér